Ünnepekre...

Ez a másik, ami Ünnepek előtt mindig eszembe jut. Régen nagyon szerettem ezt a számot.

A Kis Herceg 2.

Az egyik kedvenc könyvem, amit most a napokban újra elolvastam. Azok közé a könyvek közé tartozik, amiket bármikor újra és újra szívesen elolvas az ember...és ami miatt nagyon meg tud fogni az az, hogy tele van szeretettel. És így ünnepek előtt (bár tényleg nem csak ekkor kellene érezni a szeretetet), megmelegíti az ember szívét.

Meg sem tudom számolni hányszor olvastam már el, de még mindig ugyanaz a hatása, mint amikor legelőször olvastam. Csináltam egy képet is, ami kicsit Kis Herceg-es...és ha már kép lett, akkor egy kis részlet is a könyvből hozzá...

A Kis Herceg

Azon az éjszakán észre sem vettem, mikor kelt útra. Nesztelenül megszökött. Mikor végre utolértem, elszántan, gyors léptekkel menetelt. Csak ennyit mondott:
- Ó, hát itt vagy...
És kézen fogott. De még mindig bántotta valami.
- Nem jól tetted. Fájni fog neked. Olyan lesz, mintha meghaltam volna, pedig nem is igaz...
Én csak hallgattam.
- Ugye érted? Nagyon messze van. Nem vihetem magammal ezt a testet. Túl nehéz.
Hallgattam.
- Olyan lesz, mint egy levetett régi kéreg. Miért volna szomorú egy régi kéreg?...
Egy kicsit elbátortalanodott. De aztán újra összeszedte magát.
- Tudod milyen jó lesz? Én is nézem majd a csillagokat. Minden egyes csillag kút lesz, rozsdás csigával. És mind innom ad majd.
Hallgattam.- Olyan mulatságos lesz! Neked ötszázmillió csengettyűd lesz, nekem ötszázmillió forrásom...
És most már ő is elhallgatott, mert sírt...
- Helyben vagyunk. Most hadd menjek pár lépést egyedül.
De leült, mert félt.
Aztán azt mondta:
- Tudod... a virágom ...felelős vagyok érte. Hiszen olyan gyönge! És olyan gyanútlan. Egyebe sincs, mint négy semmi kis tövise, hogy a világtól védekezzék...
Leültem én is, mert nem bírtam tovább állva maradni.
- Hát igen - mondta. - Ennyi az egész.
Egy kicsit még tétovázott, aztán fölállt. Lépett egyet. Én moccanni se bírtam.
Csak ennyi volt: egy sárga villanás a bokájánál. Egy pillanatig mozdulatlanul állt. Nem kiáltott. Szelíden dőlt el, ahogyan a fák.
Még csak zajt sem keltett a homok miatt.