2009. november 24., kedd

Ahová a szívem húz...

Most valahogy ilyen hangulatom van...nagyon szeretem Pestet már egészen kicsi korom óta, mivel a szüleimmel rengeteget jártunk oda. Elsősorban a testvérem miatt, akit vittünk-hoztunk autóval amikor kollégiumban lakott Pesten. De sokat jártunk moziba, színházba és emlékszem este mindig "megfogott" Pest...a hangulata...a rengeteg fény, a kivilágított utcák, kirakatok...Aztán ahogy teltek az évek és eljött a pályaválasztás ideje...egy Bp.-i iskolát kerestem, ahová fel is vettek és én is kollégiumba kerültem pesten.

Napközben nem annyira, de éjjelente nagyon szerettem kint sétálni a városban. A kollégiumi barátokkal esténként sokszor bejártuk Pestet és Budát...fogtuk magunkat és csak úgy, elindultunk az éjszakába...(nem bulizni, azt nem tehettük, hiszen szigorú kollégiumi szabályok voltak, hogy mikorra kell visszaérnünk a kollégiumba, de amíg az időnk engedte, barangoltunk mindenfelé). Közben a testvérem dolgozni kezdett és ott maradt továbbra is pesten, ott élt, így ha olyan koncert volt, akkor vele koncertekre is jártam.

 Ezt persze nem a kollégiumból nekiindulva, hanem már a tesóm lakásából. De nem igazán a koncertek voltak azok amik vonzottak, hanem a mozik, a színházak, a sétálóutcák, és a műjégpálya, ahová bérletem volt és amikor csak tehettem mindig ott voltam a műjégen. Talán az iskola és a kollégium volt az, a megszorításai és a folytonos időhiány miatt, hogy akkor úgy döntöttem nem maradok pesten, nem akarok rohanni, buszok és villamos után sem, ahol sokszor elég meglepő dolgok is történtek az emberrel...akkor el akartam jönni pestről, de most valamiért újra nagyon feléledt bennem a Pest utáni vágy, hogy vissza...és újra ott éljek. Nézegetem a képeket, és egyszerűen húz vissza a szívem.

2009. november 23., hétfő

Egyedüllét, magány, társasmagány vagy kapcsolat...

Közben elkezdtem mosolyogni. Eszembe jutott a barátnőm története, aki 40 éves koráig egyedül élt, azt szokta meg és mikor udvarolni kezdtek neki, eljött a randi ideje, úgy megijedt, hogy kitalált mindent, csakhogy ne kelljen randevúznia. :) Talán tényleg meg is betegedett, de tény, akkora félelem jött rá attól, hogyha egymásra találnak akkor elveszíti a szabadságát, hogy inkább kitalált mindent, még betegséget is, csak menekülni tudjon. Hát igen...aki az egyedül élek-hez van szokva, az ugyanúgy meg tud rémülni attól, ha hirtelen valaki más belép az életébe, mint az, aki eddig társkapcsolatban élt és ezentúl egyedül kell tovább, csakis saját magára utalva. Ilyen nagyon rabjai vagyunk a megszokásainknak és ennyi félelem van bennünk a változásoktól. :) Hogy számomra a címszóban szereplő szavak közül mi mit jelent...

-egyedüllét: élhet egy ember egyedül, szabadon és boldogan, nem alkalmazkodva senkihez, saját maga megszabva, hogy mit tesz a szabadidejében, mikor és kikkel találkozik, eljárhat szórakozni, barátokhoz, miközben nem kér tőle számon senki semmit...szóval olyan jó kis szabad élet.

-magány: na ez már egy nem jó dolog...főleg azért, mert egyáltalán nem függ attól, hogy az ember kapcsolatban él-e vagy esetleg egyedül. A magány érzése az mindig egy belső és lélekhez köthető valami, amikor az illető depressziós is és hiába vannak vele vagy nem...belül magányosnak érzi magát, aki egyedül van a világban.

-társasmagány: ez pedig a kapcsolatok egyik legkegyetlenebb állapota, mikor bár együtt élünk valakivel, nem érezzük vele jól magunkat, szinte nincs is közös téma és program sem...mikor az egyik inkább örül, hogy nincs a közelében a másik, ha mégis ott van, akkor pedig kínlódik, mert sokszor már látni sem jó azt akivel együtt él...stb.

-kapcsolat: a magam részéről a kapcsolat már azt jelenti, mikor két ember szereti egymást (szerelmes), örülnek amikor együtt lehetnek, jókat beszélgetnek, nevetnek, közös programokat szerveznek, megértés van, törődés, bizalom, odaadás, figyelem és érdeklődés egymás iránt és akivel még a csend is kellemes.

Érdemes elolvasni...

Ha már ilyen idő van...ilyenkor a legjobb olvasni vagy filmeket nézni...


Néhány hónapja elolvastam mindkét könyvet és csak annyit tudok mondani rá, hogy nagyon jó és nagyon érdemes elolvasni, mert rengeteg igazság van benne, és ahogy az ember olvassa, rájön, hogy tényleg minden rajta múlik egyedül, senki máson. Persze a könyv megtanít arra is, hogy van ugye az a bizonyos tükör - amibe sok ember nem mer belenézni - amibe bele kell tudnunk nézni ha valóban változni vagy változtatni akarunk. Mert amíg ezt nem tesszük meg, addig hazudunk mind magunknak, mind másoknak, és ámítjuk is magunkat vagy másokat esetleg sok olyan dologgal ami nincs is vagy nem úgy van már. Esetleg beleragadunk a cselekvésképtelenségünk, az ismeretlentől való félelmeink miatt az életünk mocsarába és közben mondogatjuk magunknak, hogy de jó...miközben dehogy jó, csak mivel nem merünk változtatni, jobb az önbecsapás. Amivel persze az életünket tesszük tönkre...ráadásul tudatosan. 


 Nekem nagyon tetszett ezekben a könyvekben - ami szintén nagyon igaz -, hogy egyszerűen nem merünk szinte kimondani semmit mert félünk a következményektől is. Félünk attól, hogyha kimondjuk: "már pedig ez nem jó nekünk és így nem vagyunk boldogok", akkor előre megijedünk a következménytől, hogy a másik esetleg ezért elhagy minket...és ugye ez nehogy megtörténjen alapon - bár az életünk pocsék mellette vagy vele - inkább tűrünk és tűrünk, miközben egyre mélyebbre ránt le a mocsár, ahonnan aztán már tényleg nagyon nehéz a kijutás. És nem jobb még az elején mikor még esetleg csak a cipőnk orra van a kátyúban...jobb megvárni mikor már nyakig süllyedtünk bele? És az is igaz, hogy a férfiak már kicsi koruktól félre vannak nevelve szegények, mert az okos szülők amire nevelik őket, az az, hogy nyomják el az érzéseiket, ki ne merjék mutatni, mert az ugye mennyire lányos meg nem fiúhoz illő...és itt elkezdődik ugye az is, hogy tényleg nem fogják merni kimutatni, de sokan nem csak kimutatni nem, hanem beszélni sem fognak merni semmiről, sem az érzéseikről, sem a problémáikról. Ismerek olyan férfiakat akik elsírják magukat és meg kell hogy mondjam, számomra ők sokkal szimpatikusabbak, és őszintébbek. És egyáltalán nem jut eszembe, hogy emiatt ő gyenge lenne. Mert nem is az, csak azért, mert nyíltan meri vállalni és meg meri mutatni azt, ami benne van mélyen, a lelkében.

Megint egy esős nap...

Ismét esik az eső, ilyenkor valahogy aludni lenne a legjobb. Már csak azért is, mert ez az utóbbi napokban nem igazán sikerült semennyire sem vagy csak néhány órát. Nemsokára jön a barátnőm is, takarítani kéne, de most az sem megy...sőt...semmi. Nem olyan régen megkaptam, hogy megpróbálhatnám meglátni végre mindennek a napos oldalát, de úgy gondolom, hogy mikor az ember szinte csak negatívat lát és tapasztal maga körül akkor ez nem igazán egyszerű dolog. Max. el lehet intézni az egészet egy vállrándítással és azt mondhatnám nem érdekel az egész. A legszebb az egészben pedig az, hogy aki a napos oldalt emlegeti, ugyanúgy felháborodik ezeken a dolgokon. Én örülnék a legjobban ha végre a szépet és a jót tudnám látni, de azokban amiket látok, sajnos nem igazán lehet felfedezni ebből semmit, hanem épp az ellenkezőjét. Talán az idő is hatással van most a gondolataimra...nem tudom, de a napos oldal meglátása egyelőre elmarad. 


Vesztesek filozófiája:
...lassan elkezdesz veszíteni. Aztán csak szűkölsz belül némán, aztán már nincs tovább. És aztán rájössz te magad, hogy nem lesz több lehetőség. És még jobban félsz. És lefekszel. És ott maradsz. Mindenki elmegy mellőled, mert a veszteseket mindenki otthagyja. Lassan csend lesz. Egyedül maradsz... élő halott vagy... egy dög... várod a végét... várod, hogy végre vége legyen.

- Mert halogatod.
- Mert kifogásokat keresel.
- Mert gyáva vagy élni.
- Mert nem figyelsz magadra.
- Mert becsukod a szemed.
- Mert hazudsz magadnak, és hazudozol mindenkinek.
- Mert elhiszed, hogy gyenge vagy.
- Mert ez a hitvallásod: úgysem sikerül.
- Mert mindig befogod a pofád.
- Mert, amikor tenned kellene valamit, reszketve elbújsz.
- Mert lapítasz, mint egy kártékony féreg.
- Mert nem vállalod a felelősséget.
- Mert mindig megmagyarázod, hogy miért nem érted el.
- Mert dagonyázol a saját vereségeidben, mint disznó a sárban.
- Mert döglesz a tv előtt, akkor is, ha már nyakig vagy a szarban.
- Mert mindig csak mások maradékát zabálod.
- Mert sosem léped át határaidat.
- Mert azt hiszed másoknak fontos vagy.
- Mert olyan vagy, mint egy birka, bólogatva nézed amíg széttépnek az erősek.
- Mert megállsz pihenni, amikor nem lehet.
- Mert feladod.
- Mert elfogadod, hogy selejt vagy.
- Mert leállsz.

2009. november 21., szombat

2012 -film-

Közben kaptam egy filmajánlót, hogy nézzem meg ezt a filmet. Maga a film nagyon jól meg van csinálva, nagyon jók a jelenetek, de ismét egy olyan film, amitől nem igazán derül fel az ember arca, hanem inkább elborzad a látványtól. Érdemes megnézni és elgondolkozni azért a filmen. Sokszor csodálkozom azon,
mikor az emberek nem értik a rengeteg katasztrófa okát...pedig nem kellene messzire mennünk a válaszért, hiszen ezeket mindet magunknak köszönhetjük, annak amilyenek vagyunk, ahogyan élünk, és ahogy pusztítunk ki magunk körül szinte mindent, ami csak az utunkba akad.

Kapcsolatok...

Sokat beszélgetek a barátaimmal és meglepő, hogy közülük néhányan az egyedüllétet választják inkább, minthogy egy olyan valakivel éljenek együtt, akit nem tudnak tiszta szívből szeretni.
Azért lett ez meglepő, mert mostanában sok helyen épp az ellenkezőjét tapasztalom, hogy sok ember már nem érzelmi alapon lép be egy kapcsolatba (ahol össze is költöznek egymással méghozzá a lehető legrövidebb időn belül), hanem érdekből...
Ez az, ami sosem menne. Akkor inkább egyedül, de érdekből és csak azért, hogy ne legyek egyedül...inkább senki akkor. Ezeknek a kapcsolatoknak a java anyagi hátterű is, hiszen egy keresetből manapság már nem igazán lehet megélni. Így sokszor elég a felszínes ismeretség esetleg egy buli, szórakozóhely ahol ha szimpatikus lesz egymásnak két ember - bár még szinte nem is ismerik egymást semennyire - összeköltöznek. Az már más kérdés, hogy hogyan is élnek együtt egymással ezek a "párok"...főleg ha Budapestet vesszük alapul, ahol rengeteg a 40-50nm-es 1 szobás lakás, amiben kikerülni sem igazán lehet a másikat. De az emberek java önálló akar lenni, minél előbb el akar szakadni a szülőktől - jó, ezt még megértem - na de hogy egyáltalán nem számít ki is az akivel összeköltöznek...és persze jönnek a megcsalások (mert szerelem az nincsen köztük), a veszekedések...vagy kialakulnak a nyitott kapcsolatok, ahol mindkét fél azt tehet és azzal amit csak akar, a lényeg, hogy a rezsi fizetésébe mind a kettő szálljon be. És élik szépen az életüket érzelmek nélkül érdekből együtt, sokan közülük szenvednek, boldogtalanok, menekülnének, de mégsem teszik, mert ugye nincsen hová és vissza a szülőkhöz sem akarnak menni. Hát...az életéről és arról, hogy hogyan szeretné azt élni, mindenki maga dönt...sok ismerősömön tapasztalom ennek az életnek a hatásait és hogy hogyan szenvednek egy ilyen kapcsolatban.

2009. november 19., csütörtök

Egy vágyam...

Ő pedig egy tibeti terrier kiskutyus, amilyet egyszer szeretnék majd. Tündéri kutyusok, itt bővebben olvashatsz is róluk.

3 hetesen

Közben megérkezett a legújabb családtag, aki icipici még, gyönyörű szép és imádnivaló. :)

Kezdetek

Nem is olyan sokára itt vannak az ünnepek, elindul a visszaszámlálás, az ajándék vásárlások, üzletek megrohanásának ideje, a nagytakarításoké, sütések, főzések ideje, aztán végül a kellemes perceké amit az ünnepek adnak. Nagyon szeretem a karácsonyt, főleg amikor fehér vagy éppen akkor hullik sűrű nagy pelyhekben a hó, mert annál szebb látvány nem igazán van (legalábbis nekem, mert nagyon szeretem a telet, a havat, a jégkorit, szánkót, hóemberkészítést és egyáltalán mindent, ami a téllel kapcsolatos). Ilyenkor kicsit - ha csak egy kis időre is - de lelassul végre némiképp az élet és átveszi egy kis időre a helyét a szeretet, bár úgy gondolom nem csak ezeken a napokon kellene szeretni tudni, hanem az év minden napján.

Jó lenne...